Alvásról

Az alvás élettani funkciójának a jelentősége napjainkban az életmód szerves funkciójának tekinthető.

Alvás Világnapja 2013 – A World Association of Sleep Medicina üzenete

AlvásÖt éve van Alvás Világnapja, azóta minden alkalommal, március közepén, arra hívjuk fel a világ valamennyi lakójának figyelmét, hogy aludjon jól, mert csak így lehet egészséges. Az álmosság és az alvatlanság olyan, mint egy globális járvány: fenyegeti az életünket, az életminőséget. Meggyőződésünk, hogy sokat lehet és kell is tenni annak érdekében, hogy jól tudjunk aludni.

Elsősorban mindenkinek magának, a családjának és közvetlen hozzátartozójának, valamint a munkáltatóknak vannak feladatai ezen a téren, és természetesen a gyógyítóknak, akiknek feladata a betegség gyógyítása mellett a megelőzés is.

Az alvás és az életmód összefüggéseiről szóló idei üzenet megerősíti: a pihentető éjszakai alvás minden életkorban elengedhetetlen feltétele az egészségnek. A nemzetközi szervezet a gyerekek és az időskorúak megfelelő alvására is felhívja a figyelmet: az elhízás, a zaklatott idegállapot, a hiperaktivitás, a figyelemzavar következménye és előidézője is lehet a rosszabbodó alvásminőségének.

Az alvászavarok jelentős egyéni és társadalmi terhet súlyos közegészségügyi egészségügyi problémát jelentenek a világon. Az alvatlanság negatív hatással van az élet minden területén, befolyásolhatja, és jelentősen korlátozhatja a napi munkavégzést.

Az alvásproblémák ma globális méretekben jelentkeznek, a világ népességének 45 %-át érinthetik. Kijelentjük és mindenki tudomására hozzuk, hogy az alvásminőség javítható és a legtöbb alvászavar és betegség megelőzhető és gyógyítható. Az alvás alapvető emberi szükséglet ugyanúgy, mint a táplálkozás, alapvető fontosságú az átfogó egészség szempontjából.

Kérünk mindenkit, és megköszönjük, ha ezekre az alapvető információkra felhívja országa lakosságának a figyelmét és mindent megtesz azért, hogy embertársaink jobban aludjanak.